Miért van szükség egyes esetben áthidalókra?

Ilyenkor az álom csak kompromisszummal valósulhat meg. De miért is? És milyen szerepet töltenek be igazán? Hasznos cikk, ha nem érti, miért nem valósulhat meg úgy a terve, ahogy elképzelte. Nézzük statikai szemüvegen keresztül.

 

A legtöbben, amikor lakásátalakításba vágjuk magunkat, sokszor csak egy falat látunk az álmaink megvalósulásának akadályaként.
Azonban a falak bizony furcsa dolgok.
Ha röntgenszemünk volna…

Bizony néha beleláthatnánk, hogy az a bizonyos fal – amibe dühöngve néha beleverjük az öklünket, mert megint felhúzott valaki-, mégis milyen szerepet tölt be az otthonunk életében. Azért, hogy ne essen a fejünkre a mennyezet.

Válaszfal vagy főfal – amikor az álmunk megvalósulása nem is olyan egyszerű?

Ha egy teherhordó falba –amelynek teherhordása közrejátszik abban, hogy áll a mennyezet a fejünk felett – egy ajtót, ablakot akarunk beépíteni, vagy egy kisebb nyílást kialakítani; tulajdonképpen azt szükséges megoldanunk, hogy a nyílás is elkészüljön, és ránk se dőljön a ház vagy a fölöttünk lévő lakás.

Azaz a kívánt nyílás vagy „lyuk” fölött lévő szerkezetek – fal, födém – alátámasztásáról kell gondoskodni.
Ebben nyújtanak segítséget az áthidalók.

Milyen áthidalók léteznek?

Anyaguk, kivitelezésük módja, de akár formájuk is meghatározhatja a csoportjukat.
A legismertebbek a vasbeton vagy acél (hengerelt acélgerenda) anyagból készültek, a Protherm (kerámia, vasbeton vegyes szerkezet) is ismerős lehet. De a fa és a kisméretű téglák is megtalálhatóak köztük.

Sosem látott még ilyet? A legtöbb boltíves áthidaló sok esetben téglából készült. A legtöbb lakberendezésű magazinban találkozhatott már vele.

Az áthidalók készülhetnek a helyszínen, egyedi tervezés alapján is. De előre gyártott áthidalók is, melyeket a helyszínen csak el kell helyezni. Ez utóbbival a beépítendő elemek súlya jelentősen nagyobb.

De ennek kompinációja is létezik: a részben előre gyártott, melyek teherbírása korlátozott.
Formájuk pedig egészen különböző lehet. Azonban az áthidaló statikai méretezése rendkívül fontos.

 

Nem ajánlatos házi kivitelezésben áthidalókat beépíteni, miért is?

Habár az előre gyártott típusoknál csak a gyártó által megadott teherbírást szükséges összehasonlítani a rá jutó terhekkel, mégsem jelent mindez ilyen egyszerű kivitelezést.

A beépítéskor ügyelni kell az elhelyezés módjára, a minimális felfekvésre.
Ugye, nem is olyan egyszerű?
Nem mindegy ugyanis, hogy az áthidaló vége hogyan fekszik a teherhordó falon. És ez csak egy, a több szempont közül.

 

Mi a helyzet a boltozatokkal – mire célszerű figyelni?

Talán Ön is találkozott már ezzel az áthidalásfajtával. Habár ma már kevésbé alkalmazzák ezt a nyílások fölötti áthidalásra.
Régebbi típusú családi házak esetében még láthat belőle rá példát. Olyan ajtók és ablakok során volt közkedvelt alkalmazás, ahol azok kisebb szélességűek voltak.

A fekvőboltozatként használt kivitelezés jellemzője, hogy alul mindössze néhány cm-t látszik az ívelődés. Azaz csak a kisméretű téglák rakás módján látszik.A kis ívelés miatt általában egyenesre vakolt áthidalóalj jellemezte.

A boltozatok azt a támasztást adják meg, amit Ön el akar venni

Azaz a függőleges terheket oldal irányú nyomássá alakítják.  Így az alátámasztásuk biztosítása létfontosságú, mindez a két végük oldalirányú megtámasztását is jelenti.

Nem kell lemondania az elképzeléseiről. Legalábbis nem feltétlenül. Elég néha némi kompromisszum, és mindenki jól jár. A szerkezet és Ön is. Segítünk a döntésben.

Megosztás